Ma vendégünk volt a kreatív órákon. Benyó Ági jött el, akit én már korábban is ismertem, de a csoport tagjai nem. Ági elmondta, hogy megtetszettek neki a festmények, amik a foglalkozásokon készültek, és szeretett volna megismerkedni az alkotókkal, és részt venni a csoporton. A bemutatkozás része volt, hogy mindenki bemutatott egy tetszőleges mozdulatot, és beszélgettünk is ezekről. Szó volt arról is, hogy ki hogyan ünnepelte meg a Szilvesztert-Újévet.
"Amikor a múlt szertefoszlik, felsejlik a még meg nem formálódott jövő üressége"
Ennek kapcsán beszélgettünk arról, hogy ki mivel töltené meg szíve szerint ezt az ürességet, hogy mik a terveink 2012-re, min változtatnánk, mit várunk.
Nos gyakran próbálok új gyakorlatokkal új helyzeteket teremteni, mert az az elképzelésem, hogy új utakat járva saját magunk újabb oldalait ismerhetjük meg. Ezért a tél kapcsán ma a fehér színnel foglalkoztunk. Kinek mi jut eszébe a fehérről? Milyen fehér virágokat/állatokat/ételeket ismerünk? Milyen érzéseket, hangulatokat ébreszt bennünk a fehér szín. Ezután kipróbáltuk, hogy hányféle fehér árnyalatot tudunk megkülönböztetni, és kikeverni, meddig fehér ez a kevert szín... Majd ezekkel a színekkel készítettünk képet. Közben 6 óra lett, időnk lejárt, ezért a képekről való beszélgetés a következő alkalomra maradt.
2012. január 3., kedd
2012. január 1., vasárnap
2011. december 21., szerda
Karácsony az Álomállomáson
2011. utolsó kreatív foglalkozásán Karácsonyoztunk kicsit, és a szülőket is meghívtuk a közös ünneplésre. Legközelebb január 3-án találkozunk.
A karácsonyi fotóknak nyitottam egy Picasa albumot, de ide is felteszem őket.
Balázs is készített fotókat, majd megkérdezem tőle, van-e kedve megosztani velünk őket. Cs
A karácsonyi fotóknak nyitottam egy Picasa albumot, de ide is felteszem őket.
Címkék:
Álomállomás,
Fotók,
Karácsony,
naplólapok
2011. december 10., szombat
Boldog szülinapot!
Ma van Tibor szülinapja. Kedden a csoporton köszöntöttük őt.
Itt a blogon pedig egy amációs filmet ajánlok ez alkalomból.
Feltölteni még nem sikerült.:(
http://www.youtube.com/watch?v=lCsJZV7aCdY
Itt a blogon pedig egy amációs filmet ajánlok ez alkalomból.
Feltölteni még nem sikerült.:(
http://www.youtube.com/watch?v=lCsJZV7aCdY
2011. december 7., szerda
Egy pályázati lehetőség
![]() |
| (ha a képre kattintasz, olvasható méretűvé nyílik) |
Jelentkezési határidő 2012. január 31.
Arra gondoltam készülhetnénk rá.
2011. december 5., hétfő
A csoport a Facebookon
![]() |
| Létrehoztam az FB-n az Álomállomás oldalát, majd szépen sorba töltögetem rá a képeket https://www.facebook.com/pages/%C3%81lom%C3%A1llom%C3%A1s/132990536772159?sk=wall |
Címkék:
Álomállomás,
Facebook,
naplólapok,
Virtuális Galéria
2011. október 19., szerda
Sárkányok
A képen: a sárkányos történet meghallgatása után készül Tilla zöld festménye.
A főúr, aki a sárkányokat szerette
She főúr annyira kedvelte a sárkányokat, hogy telefestette-faragtatta a házát sárkányokkal.
Amikor az égben lakozó igazi sárkány ezt megtudta, leszállt a földre, odafeküdt She háza elé, fejét a kapu küszöbére, farkát az ablakpárkányra helyezte.
A főúr megpillantotta az igazi sárkányt, és eszét vesztve menekült ki a házából.
A főúr, aki a sárkányokat szerette
She főúr annyira kedvelte a sárkányokat, hogy telefestette-faragtatta a házát sárkányokkal.
Amikor az égben lakozó igazi sárkány ezt megtudta, leszállt a földre, odafeküdt She háza elé, fejét a kapu küszöbére, farkát az ablakpárkányra helyezte.
A főúr megpillantotta az igazi sárkányt, és eszét vesztve menekült ki a házából.
Címkék:
Álomállomás,
naplólapok,
Tilla dolgai,
Virtuális Galéria
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



