Egy novemberi napon... Kezdőkör után, képzeletben elutaztunk a budapesti őszből, egy távoli földrészre. A tenger mellé. Tetszőleges járművel, tetszőleges helyre. Akinek jól esett becsukta a szemét, nem mindenki... Elképzeltük, hogy átöltözünk, fürdőruhába, vagy búvárruhába, ki-ki kedve szerint. Lassan begyalogoltunk a vízbe, volt aki csak az arcát dugta bele, volt, aki a parton maradt... és volt aki beúszott, hogy körülnézzen a vízi-világban. Akkor egy hal közeledett felénk, mindenki jól megnézte, mielőtt továbbúszott volna, és megfigyeltük az érzéseinket is. Lassan kijöttünk a vízből, és lefestettük a halat, amivel a vízben találkoztunk, hogy a többiek is láthassák.
Zsírkrétával rajzoltunk, majd vízfestékkel festettük tovább a képünket. A hígabb, vizes festék, a vastagabb zsíros krétavonalakról lefolyik, így érdekes felületeket kaptunk. Akinek kedve volt hozzá, kipróbálhatta ezt. Zsófi egy hét múlva csatlakozott hozzánk, de neki is kedve támadt, hogy fessen egy halat, aminek többen is a szivárványhal nevet adták.
Festés után megmutattuk egymásnak az elkészült munkákat, és megosztottuk egymással a képek keltette gondolatokat, érzéseket.
Zoli festményének a színén mind elcsodálkoztunk, mert nem tudtuk miért olyan sok rajta a vörös? De azután Zoli elmondta, hogy medúzákat festett, amiknek veszélyes és kellemetlen a csípésük: "égető" Talán a bőr és kipirosodik tőle.
Friderika egy nagy halat festett, ha van nagyobb papírunk talán még nagyobb lett volna...
Balázs magát is odafestette könnyűbúvárruhában a hatalmas vörös hal mellé. Ami nem is volt annyira félelmetes, mint amilyen nagy.
Luca a parton nézett körül, aprólékosan mindent lerajzolt, de szeretné majd befejezni valamikor ezt a képet.
Ez pedig az én halacskám :)
